Megérkezett az új fecskendőnk

Mindenki ismeri a régi IFA tűzoltóautónkat. A szívünkhöz nőtt. Indult ha kellett, szolgálta a községet. Szép kort ért meg. Majd’ 40 éves. A szép korral együtt járó betegségek sajnos utolérték. A felső fecskendőt már nem lehetett elindítani, mert a kabint nyomta volna tele vízzel. Nyikorgós ízületeiből olaj, zsír csepeg. De szó se róla, tette a dolgát. Mindannyian hálásak vagyunk a hosszú szolgálatért.

Tűzoltóink 17-én hajnalban keltek útra, hogy majdnem Salzburgig menve, a Felső-Ausztriai Mondsee melletti Sankt Lorenz településről elhozzák a fiatalítást.

Nem sok község mondhatja el magáról, hogy önerőből képes megújítani a tűzoltóságát. A „fiatal” Steyr ugyanúgy összkerékhajtású, mint az IFA. Futóművét tavaly újították fel, vadonatúj gumik vannak rajta. „Saját lábon” jött haza, gond nélkül tette meg a hosszú utat. Gyönyörű szép. Isten hozta.

Tűzoltóink megérdemelték, és kiböjtölték a fiatalítást. Mindannyian jól járunk vele. A gyönyörűség vételára, 5.600.000 Ft-nak megfelelő 16.000 EUR volt.

Ebből 1.000.000 Ft Buskó Levente és családja adománya. Szívből köszönjük!

További 4.600.000 Ft-ot Székely József polgármester fel nem vett illetménye és költségtérítése fedez.

Egyesületünk külön köszönetét nyilvánítja Vasas Jánosnak a tolmácsolásért és a sok-sok telefonálásért! Egyedi habitusa nagyban hozzájárult a sikeres vásárláshoz! Köszönjük Jani bácsi!

A hazahozatal és a forgalomba állítás költségeit, abból a mintegy 300.000 Ft-ból fedezi az ÖTE, amelyet felhívásukra lelkes lokálpatrióták adtak össze. Az adományozók nevét az ÖTE hozza nyilvánosságra, amennyiben hozzájárulnak. Örömünkre szolgálna ha mi is közölhetjük.

A Sankt Lorenz-i tűzoltók adományaképp, egy 2.000.000 (!!!) forint értékű hidraulikus feszítő-vágó készüléket kaptunk. Ilyen készüléke a környékben senkinek sincs. A járműből egy pneumatikus szerkezet egy fényhidat emel ki, hogy sötétben is megfelelő világításban dolgozhassanak önkéntes tűzoltóink.

Tisztelt lakosság, kedves Barátaink! A Boróka-ház üzemeltetőinek volt egy nagyszerű ötlete, amikor nevet kerestek a kisvonatnak. Az ötletet -utólagos engedelmükkel- újra hasznosítjuk. Ezúton hirdetünk pályázatot a tűzoltóautó méltó keresztnevének megtalálására. Azért keresünk „csak” keresztnevet, mert a Sankt Lorenz-i tűzoltók tiszteletére a jármű családneve Lőrinc lesz. Természetesen női keresztnevet keresünk, mert ilyen szép piros járműhöz ez dukál. Tűzoltóink egyébként is olyan szépen és kedvesen bánnak vele, akár egy szép menyecskével.

Tehát 2020.06.30-ig várjuk a női keresztneveket, a polgarmester@diosjeno.hu e-mail címre. A legjobb keresztnevet adónak jár a megtiszteltetés, hogy keresztanyja/keresztapja lehet a szépségnek, ráadásnak pedig egy 10.000 Ft-os vásárlási utalvány.

Abból mindig jó dolgok sülnek ki, ha a helybeliek összefognak.

Best Wordpress Gallery Plugin
Forrás diosjeno.hu

Szépül az iroda

Elkészült Diósjenő és környékének nyomtatott térképe ami az irodában lesz elhelyezve. Továbbá az új sisakokra is készültek jelzések ami a káreseteknél könnyíti meg a beavatkozók azonosítását. Köszönjük szépen A Dekornet Kft-nek! #dekornet

Diósjenő és környékének nyomtatott térképe
Diós ÖTE

Jelentkezz önkéntes tűzoltónak

Diósjenő Önkéntes Tűzoltó Egyesület fő célja a helyi lakosok élet- és vagyonbiztonságának növelése, továbbá hogy a településen keletkezett tűzeseteknél lerövidítsük a tűzoltóság reakcióidejét, és el tudjuk oltani a tüzet addig, amíg még nem terjedt át nagy területre, vagy legalább fel tudjuk tartóztatni, amíg a tűzoltóság a helyszínre ér.Mindannyiunk felelőssége, hogy mi is tegyünk valamit saját közösségünkért. Ha összefogunk, jó eredményeket érhetünk el! Várjuk mindazok jelentkezését, akik tettre készek, úgy érzik, hogy azonosulni tudnak a tűzoltó egyesület céljával, önzetlenül segítenek Diósjenő község lakosainak, és szolgálnák településünk javát önkéntes tűzoltóként.Reméljük hamarosan tagjaink között üdvözölhetünk, jelentkezésed még nem jelenti azt, hogy rögtön a mély vízbe dobunk. Először is eldöntheted, hogy vonulós, ifjúsági vagy pártoló tagként kívánsz csatlakozni. Amennyiben az aktív szerepvállalást választod, jó sok gyakorlás, rátermettség és egy 40 órás tűzoltó alaptanfolyam elvégzése választ el a vonulástól.Jelentkezési szándékod az alábbi módok egyikén jelezheted felénk:Facebook oldalunkon üzenetben,az elnok.diosote@gmail.com e-mail címen,vagy a +36703965261 telefonszámon.

Üdvözlettel:Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesületvezetőség

https://www.facebook.com/diosjenoote